2010. május 10., hétfő

Boci süti

JD konyhájában akadtam rá erre az egyszerű és gyors sütire. Fotózni már nem nagyon tudtam :) Gyorsan fogyott.
A recept:
A tésztához: összekeverünk 1 tojást, 1 kiskanál szódabikarbónát, 11 evőkanál olajat, 15 evőkanál lisztet, 11 evőkanál cukrot, 15 evőkanál tejet, és 2 evőkanál kakaóport. A masszát egy tepsibe simítjuk.
25 dkg túrót összekeverünk 1 tojással, 1 evőkanál búzadarával és 5 evőkanál cukorral. Egy evőkanál segítségével ide-oda beletesszük a csokis masszába.
Majd a sütőben 180 fokon, kb 25 perc alatt megsütjük. Nekem nem volt elég édes, így tálaláskor még porcukroztam a tetejét.

"Csupa"kakaós csiga

Még általános iskolás voltam, amikor az Irányi utcában a Házikenyér nevű kisboltba reggelente betértem. Kivétel nélkül mindig kakós csigát vettem. Nagyon szerettem, és ott árultak olyat, amit azóta is csak ritkán találok. Belül puha, és brutál kakaós :)

Aztán középiskolás lettem. Már nem vezetett utam az Irányi utcába, így a nagy reggeli kakós csigázások is elmaradtak. Néha itt-ott egy pékségnél megpróbálkoztam vele, de az íze, állaga mindig kiábrándító volt.

Itthon sosem sütöttem még. Aztán múlt héten, itt a faluban egy nénitől kaptunk pár darabot. Ő készítette. Hát húúúúú, gyerekkori kakaós csigám íze, puhasága, kakaóssága.... mind, mind benne volt :)

Aztán amikor elpuszítottuk az összes darabot, ideültem a géphez és beírtam a keresőbe: Kakaós csiga. Receptet mindig kép alapján választok, így esett a választásom
Csincsilla csigáira.
A recept pedig:
3 dl tejhez hozzáadtam egy csipetnyi cukrot, meglangyosítottam és felfuttattam benne 2,5 dkg élesztőt.
50 dkg lisztbe belekevertem 6 evőkanál cukrot, 1 csomag van. cukrot, 1 kiskanál sót. Majd ebbe belekevertem a felfuttatot élesztős tejet, jól összedagasztottam, és amikor összeállt, belegyúrtam még 5 dkg olvasztott margarint. Ezzel is gyúrtam egy darabig. Majd félretettem pihenni, kb. 1 órára.
Közben egy tálkába beleöntöttem egy csészényi cukrot és 3 evőkanálnyi keserű kakaóport, és összekevertem.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam, kb. fél ujjnyira. Megkentem a tetejét olvasztott margarinnal és jó vastagon rászórtam a kakaós-cukros egyveleget. Aztán szép lassan feltekertem. Ahogy tekertem, mindig megkentem olvasztott margarinnal a "közöket" is.
Végül ujjnyi szeletekre vágtam, és sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam. 190 fokon sütöttem. Félkész állapotban kihúztam a sütőből, és megkent a csigákat olvasztott margarinnal elkevert tejjel. Visszadugtam a sütőbe és szép aranybarnára sütöttem.
Nagyon nyami, nagyon kakaós. Ha valaki úgy szereti, ahogy én :) annak ez a recept főnyeremény :)

"Komatorta"

Drága Komám idén ismét egy évvel FIATALABB lett :)

Még hetekkel ezelőtt kaptam tőle egy tortaformát, egy szív alakút. Úgy gondoltam, hogy kivárom az Ő napját, és először neki sütök benne valamit.

Szerencsére nem kellett sokáig várnom, mert el is érkezett a 36. :)

Sokat gondolkodtam, hogy milyen tortát is készíthetnék. Napokig leskelődtem különböző receptes oldalakon, blogokon, mígnem rátaláltam
Mohakonyhánál erre a gyönyörű feketeeerdő tortára.

A receptet szinte teljes egészében másoltam, de azért beírom ide is:

A tésztához 8 tojássárgáját felvertem 8 evőkanál meleg vízzel és 20 kdg cukorral (hosszú-hosszú percekig). Hozzáadtam 3,5 dkg olvasztott vajat, majd a korábban összekevert 20 dkg lisztet és 2,5 dkg kakaót. Végül felvertem a 8 tojás fehérjét, és fakanállal összeforgattam az egész masszát. A sütőformám aljára lefektettem egy sütőpapírt, és erre rásimítottam.

Légkeverve kb 190 fokon 25 perc alatt gyönyörűen megsült.

Amíg kihűlt, elkészítettem a meggyes zselét.

Egy üveg meggybefőttet leszűrtem és a levét feltettem a gázra. Beletettem 2 evőkanál cukrot, egy fél tasak van.pudingport (főzős) és egy késhegynyi fahéjat. Amikor puding állagú lett, belekevertem a meggyszemeket - egy pár darab kivételével.

Amikor a tészta szeletelhető lett, kétfelé vágtam. Nem mertem megkockáztatni három felé, mert nem vagyok egy nagy konyhatündér, így kicsit vastag-tésztás lett a végeredmény.

Közben 4 dl tejszínt felvertem 2 csomag habfixálóval és egy kiskanál porcukorral. Habzsákba pakoltam és az alsó lap szélén körbehaladtam. Mellette a torta közepe felé a meggyes szelét szétoszlattam, majd megint tejszínt nyomtam rá, és így tovább, egészen addig, amíg a közepére nem értem.

Végül ismét felvertem 4 dl tejszínt, 2 csomag habfixálóval és 1 kiskanál porcukorral és befedtem az egész tortát. A tetejét meggyszemekkel és csokidarával diszítettem. Egyáltalán nem lett szép, sőőőőt kifejezetten csúnya lett, de azt bizton állíthatom, hogy HATALMAS SZERETETTEL készült :)
DRÁGA KOMÁM! Isten éltessen nagyon-nagyon sokáig!